Mintegy ötven, Down-szindrómával és egyéb értelmi fogyatékossággal született gyermek szakember által történő képzését teszi lehetővé a nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrum, amelyet kedden adtak át a szabolcsi megyeszékhelyen.

    A helyi Down Egyesület összesen mintegy 15 millió forintból, adományok és önkéntes munka segítségével alakította ki a belvárosban fekvő - korábban magántulajdonú ingatlanként működő - központot.
    Kisari Károly, az egyesület vezetője az ünnepélyes átadáson elmondta: az intézmény létrehozásáért három évvel ezelőtt indított kampányt az egyesület, ennek eredményeként mára egy jól felszerelt centrum szolgálja a fogyatékossággal vagy más rendellenességgel született gyermekeket és közvetve azok szüleit.
    Kitért arra, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évente mintegy kétszáz olyan gyermek születik, akinek szüksége lehet a korai fejlesztés ellátására. Őket rizikóbabáknak nevezik, az orvosi vizsgálatok végén pedig sajátos nevelési igényűeknek nyilvánítják őket - ismertette Kisari Károly.
    Az intézmény nemcsak a Down-szindrómás, hanem az oxigénhiánnyal született, az autizmussal élő, illetve más, például diszlexiás vagy diszgráfiás problémákkal küszködő gyermeknek és szüleiknek is segítséget tud nyújtani.
    A Csodavár Korai Fejlesztő Centrumban jelenleg három gyógypedagógus, három gyógytornász és egy logopédus vesz részt a szakmai munkában - tette hozzá.
    Az intézmény induláskor húsz-harminc fős gyermeklétszámmal kalkulál, a működési engedély azonban ötven gyermekre szól; Kisari Károly szerint ezt a keretet jövő januárra - az elérhető normatív támogatástól függően - remélhetőleg sikerül majd teljesen betölteni. A teljesen akadálymentesített központ fenntartásának és üzemeltetésének költségei az egyesületet terhelik.
    A korábbi lakóházat mintegy hétmilliós forintból alakították át az ország minden tájáról érkező önkéntesek segítségével. A gyerekek kezelését a foglalkozások mellett mozgás- és készségfejlesztő, terápiás eszközök szolgálják, ezen kívül olyan játszóház jellegű közösségi tereket is kialakítottak, ahol a szülők együtt gyakorolhatnak gyermekeikkel.
    Kisari Károly hozzáfűzte: a régióban egyedülálló intézmény a jövőben a védőnői szolgálat, a gyermekorvosok, illetve a kórházi újszülöttosztályok dolgozóinak bevonásával szeretné folytatni a szakmai munkát.