Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A magyar férfi és női tornászválogatott

Utolsó edzésein vesz részt a magyar férfi és női tornászválogatott, amely szerdán utazik el Tokióba, a jövő pénteken kezdődő olimpiai kvalifikációs vb helyszínére.

    A hazai szövetség tájékoztatása szerint Kovács István, a férfiak vezetőedzője arról számolt be, hogy a világbajnok Berki Krisztián kisebb bokasérüléssel küszködik, ezért egyelőre a lólengés mellett a nyújtót és a gyűrűt gyakorolja, igaz, a leugrásokat ezeken a szereken is kihagyja, hogy teljesen felépülhessen a vb-re. A szakvezető mindehhez hozzátette, hogy Hídvégi Vid mind a hat szeren kiválóan dolgozik.
    "Nagyon várom a világbajnokságot, legszívesebben már bemutatnám a gyakorlatokat" - idézte a szövetség közleménye Berkit. "Jól vagyok és úgy vélem, jól felkészültem. Igaz, most a bokámmal van ez a kis probléma, bekötött lábbal tréningezem, de gyógytornászunk és gyúrónk minden edzésnél segít és egy akupunkt klinikára is járok, a szakvélemények szerint egy hét alatt biztosan helyrejövök."
    Kovács hétfőn (ma) ismét kihirdeti a vb-keretet, a hétvégi maribori Világkupán ugyanis Mihók Ádám és Tálas Bence is lehetőséget kapott rá, hogy utazó helyet harcoljon ki magának. Jelenleg Berki és Hídvégi mellett Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid és Kállai Zoltán tagja a férfiválogatottnak.
    A Divéky Luca, Böczögő Dorina, Austin Sheppard, Lónai Hajnalka, Gombás Laura, Tóth Renáta, Nagy Orsolya alkotta női vb-gárda tagjai már csak a gyakorlatok finomításán dolgoznak, Draskóczy Imre vezetőedző azt mondta, a kisebb sérülésekből felépült Böczögő és Sheppard is egyre jobb formába lendül.

0 Tovább

Állás gyógytornász munkakör betöltésére

Városi Önkormányzat Dévaványa
 
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
 
 
Strandfürdő és Gyógyászat gyógytornász
munkakör betöltésére
 
 
 
 
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
 
Foglalkoztatás jellege: Részmunkaidő, heti 30 órás
 
A munkavégzés helye: Békés megye, 5510 Dévaványa, Sport út 5.
 
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
A gyógyfürdőben a szakorvos által a betegek részére előírt gyógytorna szakszerű elvégzése.
 
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
 
Pályázati feltételek:
·        Főiskola, gyógytornász,
·        magyar állampolgárság, büntetlen előélet, előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálat
 
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
·        Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga,
·        startkártya, "B" kategóriás jogosítvány
 
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- végzettséget igazoló okirat fénymásolatát, önéletrajzot, három hónapnál nem régebbi büntetlen előéletet igazoló hatósági bizonyítványt, munkaköri alkalmassági igazolást, az előnyt jelentő okmányok másolatát
 
A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2011. április 15. napjától tölthető be.
 
A pályázat benyújtásának határideje: 2011. március 31.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Pap Tibor polgármester nyújt, a 06-66-483-034, 06-66-483-100 -os telefonszámon.
 
A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak a Városi Önkormányzat Dévaványa címére történő megküldésével (5510 Dévaványa, Hősök tere 1. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: V-5-270-1/2011, valamint a munkakör megnevezését: gyógytornász.
 
A pályázat elbírálásának határideje: 2011. április 8.
 
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:  
2011. március 8.
 
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2011. március 8.
 
A pályázati kiírás közzétevője a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

forrás: MTI

0 Tovább

Gyógytorna intelligens gyógyászati segédeszközzel - terhelés a fájdalomküszöbig

csonttörések gyógyításában alapvető kérdés a rehabilitáció, az utóbbinak pedig alapfeltétele a sérült testrész mozgatása. Igen ám, de milyen erővel mozgassuk az összeforróban lévő csontot? Erre a célra fejlesztettek ki magyar orvosok és mérnökök egy intelligens eszközt, amely méri és regisztrálja a gyógyuló alsó végtagot ért terhelést.

    
    Egy eltört csontban és környezetében megszakad a keringés, majd a sérült csontvégek összeillesztése után ismét megindul - ettől (is) függ a minél hamarabbi összeforradás. A keringés gyorsításának alapvető eszköze a mozgatás, tehát a sérült testrészt terhelni kell. Nem mindegy azonban, hogy mekkora ez a terhelés. Ha túl kicsi, a hatása is elégtelen. Ha túl nagy, akkor meg akár el is mozdulhat a forradóban lévő csont. (Kivéve, ha szegecseléssel vagy más módon rögzítették a csontvégeket.) Igaz, a terhelést fájdalom is kíséri, ami megakadályozza a túlzásokat. De ha csupán arra gondolunk, hogy mindannyiunknak más és más a fájdalomérzete, könnyen beláthatjuk: meglehetősen szubjektív elem a fájdalom jelentkezése. Az egyszeri beteg is visszakérdezett, amikor orvosa felhívta a figyelmét, hogy most már terhelheti a még mindig fájó testrészt: "Doktor úr, addig terheljem, amíg nem fáj?" Mire az orvos így válaszolt: "Még azon túl is egy kicsit."
    Régebben valóban hasonlóképpen, az érzésekre apellálva tettek javaslatot mondjuk egy eltörött sípcsont terhelésére. Az ehhez hasonló "szubjektív észleléseket" lehet elkerülni Csernátony Zoltánnak, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumához tartozó ortopédiai klinika igazgatójának a találmánya alapján készített intelligens gyógyászati segédeszközzel, amelyet a Metaelektro Méréstechnikai Kft. valósított meg. Utóbbi bevonta a munkába a Debreceni Egyetem szilárdtest fizikai tanszékét és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet is.
    
Teljes és objektív ellenőrzés    
    
    Az eszköz az eddig alkalmazott eljárásoknál lényegesen egyszerűbb, ugyanakkor sokkal több visszajelzést ad arról (a betegnek is), hogy milyen terhelés érte az alsó végtagot.
    A találmányból egyelőre két prototípust készítettek a szakemberek. Az egyiket a járógipsz sarok részében lehet elhelyezni, a másikat pedig a cipőben. Mindkettő információkat szolgáltat a terhelésről, amelyeket egy központi egység (a gyógyulást ellenőrző orvos vagy gyógytornász számítógépe) tárol. Mindkét típus megvalósítható drótnélküli és vezetékes kivitelben. A beteget pedig egy kijelzőn fény-, rezgés- vagy hangjelzés segítségével informálja arról, hogy helyesen terhelte-e a fájós testrészt: így megtanulja a megfelelő terhelést előidéző mozgást.
    Amikor megindul a lábtöréses beteg rehabilitációja, a beteggel együttműködve megállapítják azt a terhelést, amely szükséges a gyógyuláshoz. A lábadozó hamarosan begyakorolja, hogy ehhez milyen mértékben helyezheti testsúlyát a sérült végtagra. Kezdetben akár bottal vagy mankóval is csökkentheti a teljes terhelést, majd ezeket el is hagyhatja. Egy-egy kontrollidőszak végén aztán kiértékelik a számítógépben rögzített terheléseket.
    Ahogyan halad előre a csontok összeforrási folyamata, úgy lehet fokozatosan növelni a terhelést, egészen a gyógyulásig. Mindezt teljes és objektív ellenőrzés mellett végzik. Az eredmények a beteg vizsgálati adatait tartalmazó digitális adattárba kerülnek, bármikor visszakereshetők és az optimálissal összehasonlíthatók.
    Az új, intelligens gyógyászati segédeszköz nagy tömegeket érint. Magyarországon évente mintegy 70 ezer csonttöréses baleset fordul elő, és körülbelül tízezren esnek át valamilyen protézis (például térdprotézis) beépítésével járó műtéten. Számukra jobb, megbízhatóbb és hathatósabb gyógyulási lehetőségeket kínálhat ez az eszköz.
    A terhelést betanító és ellenőrző műszerrel most hazai és külföldi tesztek folynak, amelyek eredményeit fel is használhatják a végső termék kialakításához. Előreláthatólag 2013 végén kerülnek a forgalomba a segédeszközök, amelyek projektje az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési alap társfinanszírozásában valósult meg 221 millió forintból (az összegből 143 millió forint a pályázati forrás). forrás:MTI

0 Tovább

Lúdtalp torna

Tornáztassúk a lábunkat gyakran! A láb mozgatása tornáztatása megerősíti a láb izomzatát ínait és csökkenti a mozgásszervi panaszokat. Lúdtalp-torna. A láb tornáztatása megelőző célzatú is. Az achilles sérülések megelőzésére is kiváló!

0 Tovább

Sérült gyermekeket fejlesztő központot adtak át gyógypedagógus gyógytornász és logopédus vesz részt a szakmai munkában

Mintegy ötven, Down-szindrómával és egyéb értelmi fogyatékossággal született gyermek szakember által történő képzését teszi lehetővé a nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrum, amelyet kedden adtak át a szabolcsi megyeszékhelyen.

    A helyi Down Egyesület összesen mintegy 15 millió forintból, adományok és önkéntes munka segítségével alakította ki a belvárosban fekvő - korábban magántulajdonú ingatlanként működő - központot.
    Kisari Károly, az egyesület vezetője az ünnepélyes átadáson elmondta: az intézmény létrehozásáért három évvel ezelőtt indított kampányt az egyesület, ennek eredményeként mára egy jól felszerelt centrum szolgálja a fogyatékossággal vagy más rendellenességgel született gyermekeket és közvetve azok szüleit.
    Kitért arra, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évente mintegy kétszáz olyan gyermek születik, akinek szüksége lehet a korai fejlesztés ellátására. Őket rizikóbabáknak nevezik, az orvosi vizsgálatok végén pedig sajátos nevelési igényűeknek nyilvánítják őket - ismertette Kisari Károly.
    Az intézmény nemcsak a Down-szindrómás, hanem az oxigénhiánnyal született, az autizmussal élő, illetve más, például diszlexiás vagy diszgráfiás problémákkal küszködő gyermeknek és szüleiknek is segítséget tud nyújtani.
    A Csodavár Korai Fejlesztő Centrumban jelenleg három gyógypedagógus, három gyógytornász és egy logopédus vesz részt a szakmai munkában - tette hozzá.
    Az intézmény induláskor húsz-harminc fős gyermeklétszámmal kalkulál, a működési engedély azonban ötven gyermekre szól; Kisari Károly szerint ezt a keretet jövő januárra - az elérhető normatív támogatástól függően - remélhetőleg sikerül majd teljesen betölteni. A teljesen akadálymentesített központ fenntartásának és üzemeltetésének költségei az egyesületet terhelik.
    A korábbi lakóházat mintegy hétmilliós forintból alakították át az ország minden tájáról érkező önkéntesek segítségével. A gyerekek kezelését a foglalkozások mellett mozgás- és készségfejlesztő, terápiás eszközök szolgálják, ezen kívül olyan játszóház jellegű közösségi tereket is kialakítottak, ahol a szülők együtt gyakorolhatnak gyermekeikkel.
    Kisari Károly hozzáfűzte: a régióban egyedülálló intézmény a jövőben a védőnői szolgálat, a gyermekorvosok, illetve a kórházi újszülöttosztályok dolgozóinak bevonásával szeretné folytatni a szakmai munkát.

0 Tovább

gyógytornász és gyógytorna

blogavatar

gyógytorna és gyógytornászok

Utolsó kommentek