Elhagyhatta a kórházat csütörtökön délelőtt Bunkoczi László, Szalay Balázs navigátora, aki múlt kedden sérült meg, amikor a magyar duó az Africa Race terepraliverseny első szakaszán balesetet szenvedett.
    Az Opel Dakar Team MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet arra, hogy a rutinos navigátornak két gerinccsigolyája eltört a balesetben, és a hazaszállítása után két műtéten esett át. Csütörtökön aztán úgy döntöttek az orvosai, hogy elhagyhatja az Amerikai úti klinikát.  
    "A körülményekhez képest jól vagyok, most két-három hétig csak gyógytornázhatok, utána viszont elkezdem a könnyű edzéseket. Ha minden jól megy, öt-hat hónap múlva jobb leszek, mint újkoromban... Na jó, ha az nem is, de reményeim szerint akkor már leszek olyan fizikai állapotban, hogy visszaülhessek a versenyautóba" - nyilatkozott Bunkoczi László.
    Szalayék győzelemre esélyesnek számítottak az autósok között a Dakar-rali korábbi útvonalán zajló Africa Race-en, de a marokkói rajttól 14,6 kilométerre nagy sebességgel homokfalnak ütköztek, az autó pedig előbb a tetejére, majd az oldalára borult. A baleset után Bunkoczit vákuumágyba fektetve, mentőhelikopterrel szállították az egyik helyi kórházba, ott derült ki, hogy két csigolyája eltört.